Nemrég készítettem interjút Hartmann-Hellebrandt Hildával, a Kompanei amatőr színjátszó csoport megálmodójával. Régóta vártam már, hogy végre élőben is láthassam az előadásukat.
Szombaton végre ellátogatott Vörösvárra a közel 40 tagot számláló társulat, két darabbal, a "Kuku"-val és a "Schmeikt's"-szal felhőtlen szórakozást ígérve a közönségnek. Számomra is nagy élmény volt ez a másfél óra, hiszen a lelkes színészi játék mellett a sváb nyelv is frenetikus hatással volt rám és szemmel láthatóan a nézőtér többi tagjára is. Az idősebbek saját ifjúságukat élték újra, nekem pedig nagyszüleim és gyermekkorom emlékei jutottak eszembe az elhangzott ízes sváb beszéd és dalok hallatán.
A kisebbségek számára az egyik legfontosabb dolog a hagyományok megőrzése mellett a nyelvük megtartása. A Kompanei és az általuk előadott darabok ötvözik ezt a két fontos alappillért. Élővé és élvezhetővé teszik minden korosztály számára a környékbeli sváb "életérzést", dialektust, dalokat, szokásokat. Egyértelmű támpontot adhatnak azoknak is, akik az identitásukat keresik, de nem tudják mihez kötni azt.
Öröm volt hallani azokat a kifejezéseket, szófordulatokat, melyeket régen nap mint nap hallottunk otthon, az utcán, a boltban, mise után. Bár solymári dialektusban íródtak a párbeszédek, nem okozott gondot a megértése, és úgy láttam, a közönség többi tagjának sem. A társulat minden tagján látszott, hogy nem csak a nézőket szeretnék szórakoztatni, hanem ők is élvezik az előadást. A zenészek és az Asszonykórus által előadott dalok még különlegesebbé tették az élményt, nagyon jól illettek a szöveghez és a jelenetekhez, nem beszélve a gyönyörű sváb ruhákról.
Ezúton is szeretnék gratulálni Hartmann-Hellebrandt Hildának ehhez a remek,hiánypótló kezdeményezéshez és a társulat minden tagjának a példaértékű munkához, mellyel előremozdították a számomra is fontos nemzetiségi hagyományőrzés ügyét.
Már az előadás után számos gondolat megfogalmazódott bennem. Egyszerre éreztem magam feldobva a ritka kulturális élménytől és voltam kicsit szomorú attól, hogy jóval kevesebb velem egykorú vagy fiatalabb arcot láttam a nézőtéren, mint amennyit ez az esemény megkövetelt volna. Elgondolkodtató, hogy egy ilyen nagy sváb közösségben, mint a vörösvári, melyben a hagyománytisztelet és a tradíció fontos szerepet töltenek be, miért volt ennyire gyér az érdeklődés az ifjabb generáció részéről, hiányoltam többek között a gimnázium diákjait is..
Mi lehetett a távolmaradás oka? Talán nem tudtak róla? Nem tudták elképzelni, mi is ez a Lustspiel valójában? Vagy attól tartottak, nem ismerik eléggé a nyelvet, és nem értik majd az előadást? Lehet, hogy sokan a böjt miatt nem jöttek el? Erre a választ sajnos nem tudom. Azt viszont igen, hogy a Kompanei által mutatott civil összefogás, melynek ezt az előadást is köszönhetjük, olyan érték, melyet támogatni és ösztönözni kell. Bízom benne, hogy hamarosan újra részesei lehetünk akár ennek a produkciónak, vagy egy új darabnak- és akkor már több fiatalt láthatunk a közönség soraiban.
.jpg)
