2012. december 21., péntek

Sváb nyelvtanfolyam?


A Szentiváni Újság decemberi számában egy kedves olvasó az alábbi levelet írta:
 
"Olvasom a Szentiváni Újságban a Kun-Steckl Ritáról szóló cikket, mely az általa indított bloggal foglalkozik. A kezdeményezés minden dicséretet megérdemel, ám akkor lenne igazán sikeres, ha térségünkben nem csak a hagyománnyal, illetve a kultúrával, hanem a sváb nyelv megőrzésével is kiemelten foglalkoznának.
Én szívügyemnek tekintem a sváb nyelv megtartását, illetve használatát legalább hétköznapi szinten. Jóllehet a családnevem magyar, de jobbról is, balról is színtiszta sváb származású vagyok, és beszélem is a nyelvet. Nagy élményt jelentett számomra, mikor pár hónappal ezelőtt láttam a Pilis Tv-ben egy solymári sváb színielőadást idősebb sváb emberekkel. Olyan jó volna több hasonló programról hallani...
Nálunk Vörösváron pár évvel ezelőtt elindítottuk a sváb oktatást, ami 3-4 évig működött is, de később sajnos kudarcba fulladt. Hátha felvetődhet a gondolat Nálatok is, és sikeresebb lenne? És végül egy megjegyzés: nálunk a „révelszupn”-t „révűszupn”-nak nevezik. Hiszen a „révűny” magyarul morzsolást jelent, ami annyit tesz, hogy a tésztát belemorzsolják a rántott levesbe. Ez az apró eltérés is azt mutatja, hogy érdekes különbségek vannak a szomszédos települések nyelvei között, amikre érdemes lehet odafigyelni.

Sörös János
Pilisvörösvár"


Nagyon örültem ennek a levélnek, hiszen csak megerősítette véleményemet, hogy mielőbb tenni kell a sváb nyelv fennmaradásáért.
Sváb családból származom, megértem a sváb beszédet, de nem beszélem. Nagyszüleim a hétköznapokban szinte csak svábul beszéltek, de gyerekfejjel ezt nem értékeltem, nem ültem le velük beszélgetni, nem kértem, hogy tanítsák meg nekem - ezt ma már nagyon bánom.. Az pedig a mi feladatunk lesz, hogy  a következő generációnak továbbadjuk.

Vörösváron a Schwäbischer Stammtisch tagjai minden héten csütörtökön összegyűlnek, hogy svábul, németül beszélgessenek. Nagyon jó kezdeményezés, de sajnos kevés fiatal veszi a fáradtságot, hogy elmenjen. Talán, ha előtte megtanulnának svábul, lelkesebbek lennének..

Bízom benne, hogy jövőre kialakul egy összefogás a környéken, melyre lehet építeni. Ezért én is tenni fogok, de addig is várok minden ötletet, javaslatot, véleményt Szentivánról, Solymárról és Vörösvárról is, amely előremozdíthatja egy sváb nyelvtanfolyam megszervezését.
 




 















4 megjegyzés:

  1. Amennyiben ez hétvégén lenne, mi is eljönnénk, a kisbabámmal, hogy ő is beletanuljon/beleszokjon a sváb nyelvjárásba, ahogy dédimtől anno én!

    Üdv:Sandra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sandra! Az biztos, hogy nem lehet elég korán kezdeni! :) Szeretettel várunk majd titeket, ha sikerült szervezni egy tanfolyamot! Üdv, Rita

      Törlés
  2. A levélírónak ajánlom, hogy a solymári előadást újra megnézheti az interneten is, sőt a solymári Kompanei nevű amatőr sváb színjátszótársulat betlehemes játéka is megnézhető a szepsolymar.hu oldalon. Üdvözlettel: Milbich Tamás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tamás! Köszönjük az információkat! Ajánlom mindenkinek, nagyon jó előadásnak lehetnek részesei!

      Törlés

Kattintás