2013. július 23., kedd
2013. július 21., vasárnap
2013. július 10., szerda
Brazil svábok Vörösváron
Igazi kuriózumnak lehettek szem-és fültanúi azok, akik július 8-án, hétfőn ellátogattak a pilisvörösvári Művészetek Házába. A Brazíliából, Entre Riosról származó "Nota Livre" német nemzetiségi ének-és tánccsoport mutatta be műsorát az érdeklődőknek.
A különleges és vidám eseményről egy lelkes ifjú hagyományőrző, Zsámboki Szabolcs küldött nekem egy beszámolót, melyet most nagy örömmel és hasonló lelkesedéssel teszek közzé. :)
2013. július 8., hétfő
Nemzetiségi tábor Szentivánon
„VON DER WIEGE BIS ZUR BAHRE im ehemaligen Sanktiwan“
Idén 13. alkalommal rendezték meg Szentivánon a nyári Nemzetiségi tábort, az általános iskola tanulói számára.
Az ötletgazdák Mirk Mária, Marlok Gyuláné és Majtényi Árpádné voltak 13 évvel ezelőtt, azóta minden évben megrendezésre kerül a tábor a szentiváni Tájházban. A szervezők célja az, hogy a régi sváb hagyományokat, szokásokat játékos, szórakoztató formában megismertessék az ifjabb generációkkal is. A június 24-július 5-ig tartó tábort a jelentkezők nagy száma miatt idén is két turnusban kellett indítani.
2013. július 4., csütörtök
Nemzetiségi kórusok VI. Országos Minősítő hangversenye Solymáron
Izgalmas és sok munkával járó feladatra vállalkozott Német Nemzetiségi Önkormányzatunk 2013. június 08.-án. A Magyarországi Német Ének Zene és Tánckarok Országos Szövetségével karöltve megrendeztük 19 ! kórus részvételével a VI. Országos Minősítő hangversenyt.
2013. július 3., szerda
"Der Fleick" - új színdarad a Kompanei előadásában
Hartmann-Hellebrandt Hilda és a kibővült Kompanei a tavalyi nagy sikerű Lustspiel után új darabbal készül a solymári búcsúra. A "Der Fleick" címet viselő sváb nyelvű előadás a régi írásos bálokról szól, illetve az akkori párválasztás módját, nehézségeit eleveníti fel. A próbák gőzerővel zajlanak, az első előadás pedig a Solymári Búcsú keretében szeptember 15-én, 15 órakor lesz.
A próbán készült kis videót itt lehet megtekinteni.
(Köszönet a Pilis Tv-nek a felvételért!)
2013. június 26., szerda
2013. június 18., kedd
Unser Bildschirm június 18.
Az Unser Bildschirm mai, június 18-i adását teljes egészében az idén 120 éves fennállását ünneplő Vörösvári Fúvószenekarnak szentelte.
VII. Országos Sváb Szépségverseny
Figyelem pilisi sváb lányok!!!
Idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre az országos sváb szépségverseny. A versenynek a Baranya megyei Szederkény ad otthont szeptember 21-én.
2013. június 17., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



