A németek és a svábok életében fontos szerepett játszott és játszik a mai napig a rozmaring. A tisztaságot jelképezi, szerencsét és egészséget hoz, tartották őseink. Éppen ezért minden fontos alkalomkor megjelenik, legyen az születés, esküvő, keresztelő, vagy akár a végső búcsú. Fogarasy-Fetter Mihály könyvében így írt róla:
"Minden német ismeri a rozmaringot és szereti a szerény, örökzöld
növényt, melynek kemény, a fonákján fehér, bársonyos levelei és laza
fürtökben lógó halványkék virágai vannak. Balzsamos, üdítő illata a
német nép kedvenc virágává tette. A régi időkben gyógyító tulajdonságai
miatt is sokat dicsérték. Ma a gyógyításban csak külsőleg használják,
mint fájdalomcsillapító és görcsoldó szert.
Őshazáját nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy melegebb vidékeken
található, a nép szinte észre sem veszi és nem is gondozza, úton-útfélen
zöldell és nyílik. Nem tudjuk, hogy ez a szép virág a keresztes
hadjáratok során került-e a régi német óhazába vagy más úton került oda,
biztos azonban, hogy a telepesek hozták az óhazából az új
településeikre, és hogy nagy jelentősége mélyen gyökerezik a népi
hagyományokban, és hogy németjeink legnépiesebb virága lett, amely a
legkisebb virágoskertben is megtalálható. Öreg és fiatal egyaránt nagy
becsben tartja. Rozmaring nélkül el sem lehet képzelni az ünnepeket.
Kereszteléskor, névnapkor, esküvőkor, búcsúkor, mindig fontos
szerepet játszik. Megtaláljuk a halottas szobában is, ahol egy kis
ágacskát tesznek a szenteltvíztartóba, hogy azzal meghintsék a halottat.
Shakespeare a rozmaringot sírvirágnak nevezi: „Rozmaringgal szórd be a síromat, ahol békében nyugszom."
A németek életében a bölcsőtől a sírig fontos szerepet játszik. Ezért
ugyanúgy, mint az alpesi emberek számára a havasi gyopár, a magyarok
számára a tulipán, a németek számára teljes joggal a rozmaring a nemzeti
virág.
Esküvőkor nemcsak a menyasszonyt és a vőlegényt díszítik rozmaring
ágacskával, hanem minden vendéget, kicsiket és nagyokat. Csak ezáltal
nyeri el az ünnepi ruha a szentségét, csak ez díszíti méltón az ünnep
résztvevőit az esküvői menetben.
Ha a templomban a menyasszony az áldozatjárás után egy
rozmaringággal díszített almát tesz a papnak az oltárra, akkor az tudja,
hogy teljes jogú vendégként meg van híva az esküvői ebédre.
Keresztelőkön és névnapi ünnepségeken is nagy jelentősége van a
rozmaringnak.
Az előbb elmondottakból kiderül, hogy a rozmaring már őseink körében
is nagy megbecsülésnek örvendett, ami a legtöbb német faluban manapság
is így van, mint például Vörösváron is."
(Forrás: Fogarasy-Fetter Mihály Pilisvörösvár története és néprajza című könyve)
