Die Adlersteiner


A zenekar-alapítás ötlete Mirk Olivér fejéből pattant ki, aki meg is kereste azokat, akikkel elképzelte a közös jövőt. Elsőre csak Nick Balázs, Pfeiffer István és Hoós Dániel mondott igent. A többiek hívó szavára, néhány nappal később lépett be Török Sándor és Pfeiffer Norbert. Ekkor - 2007 június 4-én - kezdtük el a munkát. Müller Máté személyében a gitárosra sem kellett sokat várnunk, ugyanis az alapítás után fél évvel már a zenekar tagja volt, tehát gyakorlatilag ő is alapító tagnak számít. Így alakult ki a kezdeti 7 fős felállás, amely 5 éven át változatlan maradt. 2012. év nyarán tagváltásra került sor: Nick Balázst Borókai Ádám váltotta. 

2008 őszén, egy kis változtatás után született meg a zenekar jelenlegi neve. A rendszeres próbák során tanulunk meg új számokat, melyben óriási segítséget nyújt Mirk Tamás. Már eddig is rengeteg helyen felléphettünk, többek között bálokon, esküvőkön, fesztiválokon, születésnapokon, sördélutánokon, legénybúcsúkon, majálison, iskolai és óvodai rendezvényeken, felvonulásokon, helyt álltunk a "NIM" 2008-as döntőjében, valamint külföldre is többször eljutottunk.

A zenekar honlapja: www.dieadlersteiner.hu



Végül pedig egy kis talpalávaló a zenekartól:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kattintás